top of page

Bemutatkozás

Szatmári István vagyok, a 2017-ben alapított 3D Interiors Belsőépítészeti Stúdió alapítója és  tervezője.

Az építészet és a belsőépítészet már egészen fiatal korom óta meghatározó része az életemnek. Tanulmányaim során már tizenévesen műszaki rajzot, axonometriát, építési technológiát, valamint magas- és mélyépítészetet tanultam, így korán erős műszaki és térszervezési alapokat szereztem.

Közel 20 éve foglalkozom belsőépítészettel, lakberendezéssel és fotórealisztikus 3D látványtervezéssel. Pályafutásom során nemcsak a tervezési, hanem a kivitelezési és kereskedelmi oldalt is mélyen megismertem. Dolgoztam szárazépítészetben, műszaki előkészítőként és belsőépítészeti stúdióban tervezőként is.

Éveken keresztül fürdőszoba- és burkolati stúdióban dolgoztam 3D látványtervezőként és üzletvezetőként, ahol napi szinten foglalkoztam burkolatokkal, szaniterekkel, egyedi bútorokkal és teljes enteriőrök gyakorlati megvalósításával. Ez a háttér ma is meghatározza a munkáimat: nem csupán látványos tereket tervezek, hanem olyan enteriőröket, amelyek műszakilag átgondoltak, funkcionálisan jól működnek és a kivitelezés során is pontosan megvalósíthatók.

A teljes tervezési folyamatot személyesen végzem, a koncepcióalkotástól a fotórealisztikus látványtervek elkészítéséig. Nem adok ki munkát a kezemből. A cél minden projekt esetében olyan enteriőrök létrehozása, amelyek vizuálisan időtállóak, funkcionálisan átgondoltak és hosszú távon is valódi értéket képviselnek.

Munkáim között prémium családi házak, nagy értékű lakóingatlanok, éttermek, koktélbárok, kávézók, szolárium stúdiók és üzlethelyiségek egyaránt megtalálhatók. Az elmúlt években több, több száz millió forintos lakóprojektek belsőépítészeti tervezésében vettem részt, emellett számos hospitality projekt is a 3D Interiors nevéhez kötődik.

A hospitality szektorban szerzett tapasztalataim közé tartozik több étterem, bár és kávézó belsőépítészeti tervezése mellett hotelprojektekben való részvétel is. Részt vettem a LUA Resort 5 csillagos hotel projektjének belsőépítész tervezési munkáiban, valamint a Bordűr Wellness Hotel projekt külső látványterveinek elkészítésében, amelyeket a fejlesztési pályázati anyag részeként használtak fel.

A fotórealisztikus vizualizációk számomra nem pusztán látványképek. Olyan döntési eszközök, amelyek segítségével az ügyfél már a kivitelezés előtt pontos képet kap a kész tér hangulatáról, anyaghasználatáról, világításáról és arányairól. A cél nem a bizonytalanság növelése, hanem a tudatos és pontos döntéshozás támogatása.

A prémium terek nem improvizációból születnek. A modern technológia a bizonytalan döntés ellen dolgozik.

        

Néhány ügyfélvélemény a 3D Interiors Google és Facebook oldalán :

Kovács Szabolcs ( Gardaház Kft ) :
"Egyszerű az ízlésem: mindenből a legjobbat szeretem....."

Gellén Bálint :
"Nagyon meg vagyok elégedve Pisti terveivel , mindenkinek csak ajánlani tudom ;)…!! Nem az első alkalommal bizonyított…"

Barecz Magdolna:
"Precíz, pontos! Mindig elérhető. Gyönyörű tervek  a megrendelő igénye szerint!"

Nikos Efthymiadis ( Nikos Cafe & Bar )
"Kiváló munka, nagyon részletes. Pisti nagyon segítőkész, bármilyen akadály merült fel, azonnal megoldást talált rá. Nagyon örülünk, hogy ő tervezte meg az üzletünket. Csak ajánlani tudjuk!"

Trájer László:
"Nagy tapasztalattal, jó meglátásokkal rendelkező kreatív és megbízható stúdió. Bármi kérdésem vagy kételyem merült fel, rövid időn belül át tudtuk beszélni és megoldást találni rá. Ha megint úgy alakulna, hogy belsőépítészre lenne szükségem, nem keresgélnék. Újra a 3D Interiorst választanám"

Szőke Mihály:

"Mèg pár hònap ès egy àlom valòra válik. Köszönjük a segìtsèget, hogy ez az álom valòra válhat. Sokat segìtettèl."

Mészáros - Zsuzsa Szimonetta :
"Türelmes, precíz, naprakész. Csak ajánlani tudom!"

06DF7FCB-5E12-4BB7-AE66-B665D01CCC79_edi
bottom of page